Szoboszlai negyedórát kapott, a Liverpool elherdálta a vezetést, döntetlent játszott az Aston Villa ellen
A Vörösök magabiztosan vezettek az utolsó percekig, de két nagy védelmi hibát követően a hazai együttes egyenlíteni tudott.
A Vörösök magabiztosan vezettek az utolsó percekig, de két nagy védelmi hibát követően a hazai együttes egyenlíteni tudott.
A magyar klasszis az elmúlt hónapban öt mérkőzésen összesen 120 perc játéklehetőséget kapott.
A legfrissebb hírek szerint Szoboszlai újabb posztriválist kaphat. Nem is akárkit!
A Vörösök tavaly nyár óta Sturm Grazban szereplő játékosa sok titkot árult el a liverpooli akadémia kulisszái mögül.
Mohamed Szalah pótlására érkezne a német futballista.
Fehér Csaba szerint Arne Slot nem az új Klopp, de a magyar középpályásnak nagyon jó helye lesz az együttesében.
A magyar labdarúgó-válogatott korábbi csapatkapitánya az utód által reklámozott cég riválisához igazolt.
Jürgen Kloppot már korábban is lenyűgözte az angol tehetség, miközben a magyar középpályásnak a legutóbbi négyből három bajnokin összesen 12 perc jutott...
A magyar klasszis kulcsszerepbe kerülhet, és támadóbb szerepkörben játszhat az új edző rendszerében a következő idényben.
Szoboszlai Dominik csak a kispadon kezdett a Tottenham Hotspur elleni 4–2-re megnyert angol bajnokin a Premier League 36. fordulójában.
Ezúttal sem került be a Liverpool kezdőcsapatába a magyar válogatott labdarúgó a Tottenham elleni vasárnapi angol Premier League-mérkőzésen.
A Liverpool egy év kihagyás után kiharcolta a jogot a BL-indulásra, vasárnap pedig visszavágna a Tottenhamnak a magyar középpályás és labdarúgócsapata.
Emléket állítanak az 1984-es BEK-sikernek.
Megvannak a prioritások Liverpoolban.
Mindenki szuperlatívuszokban beszél honfitársunkról, de elhangzik néhány kritika is.
A nemzeti együttes csapatkapitánya más szerepkörben, felszabadultabban játszhat a válogatottban, mint Liverpoolban.
Önkritikusan nyilatkozott a Liverpool FC magyar középpályása, aki azt is elárulta, kitől, kiktől fogadja el a kritikákat. Összehasonlította a német és az angol labdarúgó-bajnokságot, s még arról is beszélt, mit várnak el tőle.
Könnyen lehet, hogy a magyar játékos lesz az edzőváltás legfőbb nyertese.
Az egyiptomi támadó a dúsgazdag szaúdi klubok érdeklődése ellenére valószínűleg kitölti még egy évig érvényes szerződését.